Alexander McQueen
1969. március 17-én született Londonban, egy taxisofőr fiaként. Gyerekként ruhákat varrt három húgának, így divattervezői karrierje szinte magától értetődő volt. 16 évesen hagyta ott az iskolát, hogy gyakornoki állást vállaljon olyan szabóknál, mint például Savile Row, vagy a híres jelmeztervező Angels and Bermans. Ezidőtájt dolgozott Mikhail Gorbachov és Charles herceg (Wales) öltönyein. 20 éves korára Koji Tatsuno alkalmazta, mielőtt Milánóba költözött, hogy Romeo Gigli keze alatt folytassa fejlődését. 1994-ben Londonba visszatérve egy művészeti iskolában kezdett tanítani. Meggyőzték, hogy diákként is csatlakozzon egy kurzusukhoz, így ennek elvégzése után megkaphatta mesterfokozatát. Legendás, hogy Hasfelmetsző Jack névre keresztelt vizsga kollekcióját Isabella Blow stylist teljes egészében felvásárolta, és ő volt az, aki rávette McQueent, hogy középső nevének használata helyett inkább az Alexandert válassza. Első kollekciói sokként érték a nagyközönséget. Az angol divat huligánjának keresztelték, és az 'enfant terrible' /francia kifejezés elviselhetetlen gyerekekre/ jelzőt ragasztották rá megbotránkoztató bemutatói és kreációi okán. Többször támadták azzal, hogy ruhái nőgyülöletet, vérontást és fétisimádatot közvetítenek, egy kollekciójának pl. Highland Rape /hegyvidéki erőszak/ nevet adta. 1996-ban az LVMH feje, Bernard Arnault főtervezőnek hívta a Givenchy-hez, John Galliano-t váltva. Az első bemutatójának ruhái - mint ahogy azt saját maga is bevallotta a 1997-es Vogueban - silányra, vacakra sikerültek. A következő időszakban kicsit visszavett elfogadhatatlan stílusából - pl. vette a bátorságot, hogy a Givenchy alapítóját jelentéktelennek nevezze - de lázadó természete alkotásaiban ugyanúgy meglátszott. A 1998-as őszi-téli shown robotok fújtak festéket hófehér ruhákra, Aimee Mullins modell - mindkét lábát amputálták - pedig bonyolult faragású falábakon lépkedett végig a kifutón. Bár 1999-ben megalapította saját divatházát, 2001. márciusáig maradt a Givenchy divatháznál, amíg a szerződése lejárt. Egyike a legfiatalabbaknak, akik elnyerték az év brit tervezője díjat. Háromszor ítélték neki 1996. és 2003. között. Más kitüntetéseket is kapott, például az év nemzetközi tervezője címet. 2000. decemberében a Gucci csoport vette meg a divatház 51%-át, McQueen pedig kreatív igazgatóként maradt. További üzleteket nyitottak, így már szinte minden fontos nagyvárosban jelen lehettek: London, Párizs, New York, Boston, Los Angeles, Milánó, Róma, Cannes, Manchester, Athén, Moszkva, Tokió, Osaka, Hong Kong, Shanghai, Beijing, Szöul, Jakarta, Bangkok és Taipei. 2005-ben a Pumával állt össze, hogy cipőket tervezzen nekik. A ManCat Tooth névre keresztelt irányvonal az ember és az állat egyesülését jeleníti meg. 2007. őszén a Mac-kel közösen készítettek a bemutatójára egy egy erős színekkel jellemzett sminkkollekciót, amelyre a McQueen logo is rákerült, és amelyet Elizabeth Taylor Kleopátra filmje ihletett. Önkezével vetett véget életének 2010. február 11-én. A találgatások szerint imádott édesanyja pár nappal azelőtti halála vezetett tragikus tettéhez.

Calvin Klein
1942. november 19-én született New York Bronx negyedében, ausztriai-magyar emmigráns szülőktől. Ő volt a második gyerek a háromból. A divat szeretete hamar megmutatkozott: édesanyját rendszeresen elkísérte a bevásárlókörutakra, valamint saját erőből tanult meg varrni és vázlatokat készíteni. Tanulmányait a New York's High School of Art and Design középiskolában, majd a Fashion Institute of Technology egyetemi szakon végezte. Gyerekkori barátja, Barry Schwartz segítségével céget alapított, így a tehetség üzleti érzékkel párosult. A Calvin Klein Ltd. 1968-ban 10 000 dollár kezdőtőkével és néhány darab női ruhával, valamint kabáttal indult, a New York hotel üzlethelyiségében. Egy évre rá 50 000 dolláros megrendelést kellett teljesíteniük a Bonwit Teller cégnek, ami főként női és férfi kabátokból állt. A kollekció sikeres lett, és Klein 1969-ben megjelent a Vogue magazin címlapján. 1971-ben már klasszikus blézerek, sportruházat, valamint a fehérnemű is jelen volt a portfólión. Rendkívül egyszerű, határozott és elegáns szabásmintáival, legtöbbször visszafogott színű ruháival forradalmat idézett elő a divatvilágban. Minimalista stílusa egyre népszerűbb lett a városi üzletemberek és üzletasszonyok körében, akik rádöbbentek, hogy a stílus az egyszerűségben és nem a hivalkodásban rejlik. 1973-ban nyerte meg először a Coty Award díjat, amit aztán a következő két évben is neki ítéltek 74 darabos nőiruha kollekciójáért. 1977-re a bevételek 30 millió dollárra ugrottak, és tervezett már kiegészítőket is: sálakat, öveket, cipőket és napszemüvegeket. Miután piacra dobta farmereit és férfiruha kollekcióját, a bevételek már a 100 millió dolláros álomhatárt súrolták. 1978-ban 200 000 db fogyott el a híres farmerból már az első héten, ahogy a boltokba került. Az akkor még tinédzser Brooke Shields volt a CK farmerek kampányának arca - legendássá vált reklámfotóján feszülő Calvin Klein-farmerben közölte a világgal, hogy "You know what comes between me and my Calvins? Nothing" and "I've got seven Calvins in my closet, and if they could talk, I'd be ruined." (Nyersfordításban: Tudod mi van köztem és a Calvinom között? Semmi/Hét Calvinom van a gardróbomban, ha beszélni tudnának, tönkremennék) Az 1970-es évek végén a cég fejest ugrott a kozmetikai termékek világába, de hamar visszakoztak a nagy veszteségek miatt. Szerencsére a farmerőrület soha nem látott bevételeket produkált, és a nőknek tervezett boxer sortok, valamint a férfi fehérnemű kollekció is sikeresnek bizonyultak. A fehérneműket később - a 90-es években - Mark Wahlberg, Antonio Sabato Jr. reklámozták, a Calvin Kleinra jellemző provokatív módon. A Calvin Klein Underwear rávilágított arra, hogy az alsónadrág rendkívül divatos darab tud lenni. A nyolcvanas évek végén mégis jött egy hullámvölgy. A pletykák arról szóltak, hogy a Calvin Klein Industries a rá nehezedő nyomás és a bevételek hirtelen csökkenése miatt eladó, és a Triangle Industries csak azért állt el a felvásárlásától, mert épp zuhanófélben voltak a részvényárfolyamok. Parfümjei szintén híresek és kelendőek lettek. Az Obsession, az Eternity, Escape, a Contradiction nevű illatokat a fél világ ismeri, de a legnagyobbat a CK One uniszex parfümmel alkotta, amihez Kate Moss arca kapcsolódik. A reklámkampány alapja ismét a szexualitás lett, ami bevált és hatott a közönségre. Klein híres arról, hogy sokszor alkalmaz nagyon fiatal, prepubertás korban lévő modelleket, a reklámokkal a közszemérem tűréshatárait próbálgatva. A cég folyamatos és növekvő nyereséget produkált még a nyolcvanas évek elején is, amikorra 12 000 üzlet működött az Egyesült Államok területén, és 6 egyéb országokban. A bevételek több száz millió dollárt tettek ki. A pénzügyi kiszámíthatatlanság, és gyakori hullámvölgyek hatására azonban Klein mégis úgy döntött, hogy eladja a vállalatot. Tárgyalások és ajánlattevések tömkelege után a CKI a Phillips Van Heusen Corp. tulajdona és leányvállalata lett.

Christian Dior
1905. január 21-én született Granville-ben, Normandiában. 1920-25-ig szülei politikai iskolába járatták, remélve, hogy egy nap diplomata lesz belőle. Ő azonban a művészetek, a divat iránt kezdett érdeklődni - jól rajzolt, és hogy pénzre tegyen szert, a skicceit árulta, darabját 10 centért. Az iskola befejezése után kapott egy nagyobb összeget édesapjától, így 1928-ban megnyitotta galériáját. Többek között Salvador Dali, Jean Cocteau, Picasso festményeket árult. A család pénzügyi bukása miatt azonban be kellett zárni a galériát. Kisebb munkák után 1938-tól a híres Robert Piguet tervezővel dolgozott együtt, később pedig Pierre Balmainnal karöltve lettek a Piguet divatház fő tervezői. A II. világháború ideje alatt katonafeleségeket öltöztetett. 1945-re már saját üzletet akart létrehozni, így Marcel Boussac mágnással a háta mögött belevágott, hogy megalapítsa a Dior divatházat. "New Look" A kollekció eredeti neve Corolle volt, az újat Carmel Snow, a Harper's Bazaar akkori főszerkesztőjétől kapta. Dior kreációi jóval érzékibbek voltak, mint az abban a korban, valamint a háború alatt megszokott öltözékek. Jellemzői az általánosan karcsú szabásvonalak, a hangsúlyozottan alakkövető felsőrészek. Mestere volt a sziluettek körvonalazásának. Csípőnél szélesedő szoknyái gyönyörű alakot kölcsönöztek vásárlóinak - ezzel egy csapásra híressé téve őt. A New Look irányvonal elérte, hogy a háború után Párizs lett a divatvilág fővárosa. A divatház - amelyhez világhírű ruhái mellett parfümök, kozmetikumok, öltözködési kiegészítők is hozzátartoztak - rövidesen az egész világra kiterjedő óriásbirodalom lett. Olaszországban, Montecatini városában hunyt el, szívroham következtében.

Christian Lacroix
1951. május 16-án született Franciaországban. Gyerekkorában imádta a bikaviadalokat, valamint a hagyományos ünnepeket, így mikor belekóstolt az éves húsvéti karneválba is, a feltűnő kosztümök, óriási kalapok és magas sarkú cipellők nagy hatást gyakoroltak rá. Ez lehetett az oka későbbi pályaválasztásának. Az 1969-es érettségije után montepellieri egyetemen, a Sorbonne-on és az Ecole du Louvre-ban tanult tovább, mert eredetileg múzeumi kurátor szeretett volna lenni. Ezidőtájt ismerte meg későbbi feleségét, Françoise-t, és Jean-Jacques Picartot is, aki a tanulás mellett, 1978-ban állást szerzett neki a Hermes-nél, majd két évvel később Guy Paulin-nál is. Az 1981-es diplomakiosztója után Jean Patou keze alá kezdett dolgozni. Barátja segítségével szezonról szezonra egyre népszerűbb öltözeteket találtak ki. A ragyogó színek, a luxus, és a tökéletességre való törekvés tette őket egyre ismertebbé. Karrier: 1987-ben a legbefolyásosabb tervező díját ítélték neki. Ugyanabban az évben megnyitotta saját divatházát. Egy évre rá, az ihletet különböző kultúrákból merítve bemutatta ready-to-wear kollekcióját. A kritikák nem voltak túl kecsegtetőek a jövőre nézve, sokak szerint nem értette meg a dolgozó nők öltözködési igényét. Megjelentek táskái, cipői, napszemüvegei, sálai és nyakkendői. Szintén ugyanabban az évben butikokat nyitott több nagyvárosban is, úgy mint Arles, Aix-en-Provence, Toulouse, London, Genf és Japán. Az 1994-es évben elindította Bazar vonalát. A viseletek régmúlt korokat idéztek népies beütésekkel, mesevilággal. 1995-ben törülköző-, 1996-ban pedig farmer kollekcióját engedte útjára, amelyben a tradíciók és népművészet ismételten fontos szerepet játszottak. A Christofle luxusmárkával való kapcsolata az Art de la Table vonalat eredményezte, a Pronuptian pedig megegyezett, hogy a Christian Lacroix esküvői ruhákat forgalmazza. Megjelentek parfümjei, ékszerei, gyerek- és fehérnemű kollekciója. 2002. októberében a többségi tulajdonos LVMH cégcsoport és a tervező közötti problémák a felszínre kerültek; belefáradt a háttérben zajló folyamatos viszálykodásba, és a rossz menedzsment döntéseibe, amik rá, valamint a Lacroix ház alkotásaira is hatással voltak. Az egész divatvilágnak búcsút akart inteni, de egy felajánlott állás az Emilio Puccinál meghiúsította döntését. Újult lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és három évig, 2005-ig töltötte be a kreatív igazgatói posztot. Az ekkor történt változások hatására - a Falic Group lett a Lacroix ház új csendestársa - visszament tervezni saját birodalmába, és nem tudott eléggé hálás lenni azért a fejlődésért, amit az új partner jelentett: 'It was much more than a different backer. It's like a different job. It's like a rebirth' - mondta. /Több, mint egy új csendestárs, olyan, mint egy másik munka; mint egy újjászületés/. Ezzel Lacroix olyan dolgokra tudott koncentrálni, mint például új üzletek alapítása Las Vegasban, vagy New Yorkban, vagy Párizs ismételt meghódítása.

Christian Louboutin
1964-ben született Párizsban. Négy lánytestvére van, édesapja ács. Állítólag gyerekként sokat lógott az iskolából azért, hogy a klubokban dolgozó revütáncosokat figyelje. Elbűvölték a kosztümök, a cipők magas sarka, a lányok viselkedése.Állandóan lábbeliket rajzolgatott, minden füzete ilyenekkel volt tele. Letagadni sem tudta volna szenvedélyét. Korán abbahagyta az iskolát, saját döntés alapján, hogy 16 évesen a cipőkészítés fellegvárába, Romans-sur-Isere városába költözzön, és Charles Jourdan műhelyében tanuljon. Természetesen a családja ellenezte, hogy ilyen korán a saját lábára próbáljon állni, és szenvedett is attól, hogy csalódást okoz szüleinek, de egy tv műsor csak megerősítette elhatározásában. Sophia Loren a testvéréről beszélt, akinek 12 évesen kellett otthagynia az iskolát, és végül 50 évesen sikerült megszereznie a bizonyítványát. Louboutin úgy érezte, ha megbánja döntését, legfeljebb ő is később fog visszatérni az iskolapadba.1979-ben az utcán sétálgatva észrevett egy feliratot, amely a turistáknak szólt, és arra kérte a hölgyeket, hogy ne karcolják össze cipőikkel egy múzeum (Museum of Oceanic Art) faborítású padlóját. Ezen felháborodva kezdte el tervezni a sarkak aljára kerülő, tömörített anyagból készülő gumiborítást, és rengeteget kísérletezgetett. Felkészülten, a kezében néhány mintadarabbal táncestekre járkált, és az ott jelenlévő nőknek ajánlgatta a cipőit. Legtöbben visszautasították, mondván, hogy nincs elég pénzük. Ráébredve, hogy még nincs eléggé felkészülve erre az életre, inkább a Chanel - nél, valamint Yves Saint Laurent - nél kezdett dolgozni. A sok megpróbáltatás és küzdelem után végre saját butikot nyithatott. Azzal is felkeltette ügyfelei érdeklődését, hogy ingyen kávét kínált a betérő vásárlóknak. Ez abban az időben még kivételesnek számított. A vörös sarok ötlete: Egy bemutató alkalmával érezte úgy, hogy valami hiányzik a cipőről. Mikor meglátta az asszisztense vörös körmét, a Chanel lakkot kölcsönkérve festette be először a sarkat. Ezzel az utolsó simítással lett tökéletes, és azonnal felismerhető egy Louboutin kreáció. Bár kisebb sarokkal is készít cipőket, valamint mostanában mutatta be férfiaknak szánt, szegecsekkel díszített lábbelijeit, a fő vonal mindig is a szupernőies, 12 centiméteres sarokkal rendelkező csoda lesz. Azért, hogy egy nő gyönyörű és szexis lehessen, olyan hosszúvá téve lábait, amilyen hosszúvá csak lehet.

Coco Chanel
1883. január 10-én született Albert Chanel és Jeanne Devolle gyermekeként Saumurban, Franciaországban. Nevét születésekor elírták, így lett Chanel-ből Chasnel, ami megnehezítette az életrajzírók dolgát. Szegénységben, de legalább a családjával élt, négy testvérrel - az ötödik születésekor meghalt - amíg 12 éves korában édesanyja is elhunyt, apja pedig magukra hagyta őket. 7 évet töltött egy katolikus árvaházban, ahol kitanulta a varrónői szakmát. A nyarakat rokonoknál töltötte, ahol az unokahúgai megmutatták neki, hogyan kell kicsit szebben, díszesebben varrni, mint ahogy azt az apácák elvárnák. 18 éves korában elhagyta az árvaházat, és egy helyi szabónál kezdett dolgozni. Kis idő múlva megismerkedett Étienne Balsan angol aranyifjúval, akibe beleszeretett, és akivel együtt is élt. Elkezdett kalapokat tervezni, és a párizsi elit hamar rajongani kezdett a műveiért. Nemsokára megkereste a kezdőtőkét ahhoz, hogy Balsan és egy másik gazdag szerető, Arthur 'Boy' Chapel segítségével 1909-ben megnyissa saját kalapboltját Chanel Modes néven a Cambon 31. szám alatt. Ünnepelt francia színésznők jártak hozzá vásárolni, ami megalapozta hírnevét. 1913-ban első női sport ruhákat kínáló üzlete is megnyílt Deauville-ben. Marthe, Gounaut-Biron grófnője volt a legelső arisztokrata ügyfele. 1916-ban haute couture szalonja Biarritzban kapott helyet, majd négy év múlva a mostani helyén nyílt meg újra, Párizsban. Ready-to-wear kollekciója halála után, 1978-ban debütált. A legismertebb kosztümje - ami 1923-hoz kötődik - egy elegáns, fekete szegélyes, térdig érő szoknyából és egy szögletes kabátkából áll, gyapjúból szőve, szintén fekete szegéllyel, aranygombokkal. Hozzá gyöngy kosztümékszer illik. A kis fekete ruhát is újra népszerűvé tette, aminek sokoldalúságát az mutatta, hogy nappalra, és éjjelre is tökéletes választás volt, mindössze a megfelelő kiegészítőkkel kellett párosítani. Coco szerint 'Simplicity is elegance', ami annyit tesz, hogy az egyszerűség jelenti az eleganciát. Elsőként kezdett jersey anyaggal dolgozni. Szívesen kombinálta a bizsukat igazi ékszerekkel, és táskáit pántként funkcionáló aranylánccal díszítette, öv helyett sálat kötött modelljei derekára. A Chanel darabok a tükröződő, és egymásba fonódó C betűkről is felismerhetők, ami nem saját tervezés - egy franciaországi vidék tulajdonosa találta ki neki. Több, mint 30 éven keresztül lakott a Hotel Ritz Paris-ban, a nácik bevonulása után is. Sok kritika érte amiatt, hogy viszonyt folytatott Hans Gunther von Dincklage német tiszttel - az ő befolyása hatására maradhatott a szállodában. Később sok agyafúrt történetet talált ki fiatal koráról. Többek között rendületlenül állította, hogy apja azért hagyta el őket, mert Amerikába hajózott, és őt két szívtelen nagynénje vette magához, vagy hogy nem is 12, hanem csak 6 éves volt, mikor édesanyja meghalt. A II. világháború alatt egy időre be kellett zárnia divatházát, de újult erővel nyitotta meg. Sosem volt házas. 1971. január 10-én halt meg a Hotel Ritzbéli lakosztályában, ahová visszaköltözött utolsó éveire.

Giorgio Armani
1934. július 11-én született Piacenzában, Olaszországban. Szülei, Ugo Armani és Maria Raimondi keményen dolgoztak azért, hogy orvosnak tanulhasson, de abbahagyta az egyetemet a fotózást választva. Szenvedélyét azonban fel kellett adnia, mikor 1957-ben behívták katonának. A kötelező szolgálat után kirakatrendezőként talált munkát Milánóban, később a La Rinascente áruház férfidivat-osztályán dolgozott beszerzőként. 1964-ben végre úgy döntött, már eleget látott ahhoz, hogy összehozza a Hitman férfikollekciót az egyik vezető forgalmazónak, Nino Cerruttinak. A sikerre való tekintettel az Ungaro és a Zegna divatházaknak is dolgozhatott. Egyre erősebben érezte, hogy sajátot kéne létrehoznia. 1974-ben Sergio Galeotti, egy fiatal építész (1985-ben halt meg AIDS-ben) közreműködésével született meg a Giorgio Armani férfidivatmárka, melyet 1975-ben a női részleg követett. Elegáns, kényelmes, új szabásvonalú öltönyei, valamint nőknek szánt, sikkes, modern, kicsit férfiasabb tervezései újdonságként hatottak. Az Armani 'power suit' magabiztosságot kölcsönzött viselőjének az 1980-as évek elején. Az igazi elismerést az Amerikai dzsigoló című film hozta meg számára, amiben a főszereplőt, Richard Gere-t öltöztethette. Nem sokra rá már fél Hollywood az ő ruháiban akart megjelenni. Később ezt a kiegészítők piacán tett térhódításával növelte. Kelendőek napszemüvegei, fürdőruhái, gyermekruhái, parfümjei és ékszerei. Dior után ő volt a második divattervező, aki a Time Magazin címlapján pózolt, 1982-ben. Kreációit Jodie Foster, Rene Russo és Michelle Pfeiffer hordják előszeretettel. A Giorgio Armani SPA néhány évtized alatt szerzett előkelő helyet magának a többszáz éves divatházak sorai között.

Guccio Gucci
1881. március 26-án született Florence-ben egy kézműves mesterember fiaként. Nagyon fiatalon indult Párizsba szerencsét próbálni, majd Londonban kötött ki. A Savoy hotelben kapott állást, és főpincérré küzdötte fel magát. Nem kellett sok idő, és a fejében motoszkálni kezdett a gondolat, hogy az ott látott extravagáns bőröndöknél és táskáknál ő sokkal jobbat tudna készíteni. London is inspirálta; nem győzte figyelni és magába szívni a kultúrát, az eszményeket és a stílust. Mikor 1920-ban, 39 évesen visszatért Olaszországba, szülővárosában megnyitotta első üzletét, mindössze 30 000 lírából. Az első sikereket lovasok számára készített bőrtermékekkel, főleg kiegészítőkkel érte el. Ő és fiai - Aldo, Ugo, Vasco és Rodolfo -, valamint varrónő felesége keményen dolgoztak. Munkáik kifogástalanok voltak, ez egyre nagyobb hírnevet, és egyre kifinomultabb vásárlókat eredményezett. A vállalkozás fejlődött, erősödött, és újabb boltokat tudtak nyitni Rómában és Milánóban. 1953-ban azonban Gucci meghalt. Az üzlet ennek ellenére tovább virágzott, és még abban az évben megnyitották az első tengerentúli üzletet New Yorkban. Az ötvenes években az egyedi nyakkendőik, övcsatjaik, minőségi mokasszinjaik és bambuszfogójú női táskáik öregbítették a divatház hírnevét, és az emberek még szélesebb köre szerette meg a márkát. Újabb üzleteket hoztak létre olyan helyeken, mint London, Tokyo, Párizs vagy Beverly Hills. A hatvanas évekre a Gucci státuszszimbólum lett. A következő években a családi viszálykodásoktól volt hangos a sajtó. Rodolfo halála fejetlenséget okozott. 1987-ben Maurizio, Rodolfo fia rábírta a többieket: itt az ideje annak, hogy megjelenjenek a kifutókon. 1993-ra meghódították a divatshowkat, a Guccit már mindenki ismerte, sztárok viselték előszeretettel népszerű eseményeken. Maurizio meggyilkolása pontot tett a családi vállalkozás fejlődésére. A sok veszekedés és további viszálykodás hatására ma már nem ül Gucci az igazgatótanács tagjai között.

Nina Ricci
1883. január 14-én született Torinoban, Olaszországban. Öt éves volt, mikor Firenzébe-, és 12, mikor Franciaországba költöztek. A divat szeretete korán megmutatkozott; 13 évesen már tanulóidejét töltötte egy női szabónál. 1904-ben a ékszerész Luigi Ricci felesége lett, felvette a Maria Ricci nevet, és született egy fiuk, Robert. 1908-ban tervezőként csatlakozott a Raffinhoz, és körülbelül 20 évig nem is váltott divatházat. Az ott töltött évei alatt kemény munkával Raffin partnerévé vált. 1932-ben döntött úgy, hogy megalapítja saját márkáját. 50 évesen már alig várta, hogy végre a saját kreációit mutathassa be. Az anyagokon közvetlenül a bábukon dolgozott - meg akart bizonyosodni arról, hogy a tökéletes formát érik el a végső simításnál. Kifinomult, romantikus, és mindig nőies öltözékeire hamar felfigyeltek a hozzáértők. 1945-ben, a világháború befejezése után a tervezők újra fel szerették volna éleszteni azt a rajongást, ami a nők a haute couture iránt éreztek. Robert Riccitől származott az ezt elősegítő ötlet, amit aztán Lucien Lelong, a kereskedelmi kamara elnöke valósított meg. Több, mint 150 bábura adtak 40 divatházból származó kreációt a legutolsó divat szerint, és a Louvre-ban állították ki őket. Az óriási siker után országszerte bemutatót tartottak Európában, majd Amerikában is. Az 1850-es évek elejére Nina Ricci kezdett visszavonulni az aktív tervezéstől, és lassanként már csak a szemét tartotta rajta ellenőrzésképpen. 1954-ben fia új főtervezőt jelölt ki, Jules-Francois Crahay személyében, ő maga pedig továbbra is a parfümtervezést és a pénzügyeket irányította, 1988-ban bekövetkezett halála.

Roberto Cavalli
1940. november 15-én született Firenzében. Szerény körülmények között, de egy festőművész nagyapa, és egy szabó édesanya mellett nőtt fel, így magától értetődően az Academy of Art-ba jelentkezett. Már fiatalon a különböző anyagok párosításával, a textilek és bőrök különleges mintázásával, rajzolással, tervezéssel, festegetéssel próbálkozott az erre kialakított műhelyében. 1972-ben mutatta be első kollekcióját a firenzei Palazzo Pitti fehér termében, amivel - bár rossz fogadtatást kapott - egy brilliáns életút vette kezdetét. Mivel a farmer egyáltalán nem számított divatos viseletnek, az emberek bírálták, és nem tartották jó ötletnek, hogy más anyagokkal kombinálta; de bőrkabátjai sem kaptak jobb kritikákat. A következő években makacssága és büszkesége meggátolta abban, hogy behódoljon az aktuális divatirányzatnak. Visszahúzódva tervezett, és kitartott állatmintái, patchwork munkái és arannyal díszített ruhái mellett. Kívülállóként kergette tovább álmait, amíg az áttörés be nem következett. Az 1970-es évek végén megismerkedett későbbi nejével, az ex Miss Universe Eva Duringerrel, akivel közösen létrehoztak egy újabb kollekciót, és a Milano Collezioni keretén belül ismét megmutatta magát a világnak. Nem várt siker koronázta együttműködésüket, mind a sajtó, mind pedig a közönség berkein belül. Új lendülettel hozott létre irányvonalakat, mint például a Menswear, Just Cavalli (fiatalok részére), Underwear, Class (kötöttáru kollekció), Freedom (hétköznapra), Angels (6 hónaptól-14 éves korig) Homewear (otthoni viselet), valamint újabb és újabb napszemüvegek, karórák, ékszerek láttak napvilágot. Feleségével - akinek a koronázásakor ő is a bírák között ült - három gyerekük van - 18, 14 és 7 évesek - valamint Cavalli előző házasságából is kettő. Csapatként dolgoznak: Eva felügyeli a végső simításokat, övé a bemutatók tervezése, Roberto pedig az anyagokért, a szabásért és a színekért felel. Tervezett fellépőruhákat Shakirának, Christina Aquilerának, a Spice Girlsnek, Michael Jacksonnak, Jennifer Lopeznek. November 8-án útjára bocsátotta a H&M-nek tervezett kollekcióját, ami óriási sikert aratott. San Franciskoban a márka női osztályán 10 perc alatt elfogytak a darabok, a férfién 3 órába tellett. Bostonban mindkét nemnek 15 percébe tellt kifosztani a boltot. A divaton kívül másba is belekóstolt: piacra dobta saját készítésű borát.

Stefano Gabbana
1962. november 14-én született Velencében. Gyerekkora nem kapcsolódott a divathoz; grafikusnak tanult. Felnőttként egy műteremben dolgozott asszisztensként, így ismerték meg egymást Domenico Dolce-val. Kapcsolatuk nem csupán az üzletre korlátozódott, a magánéletben is egyre szorosabb szálak fűzték össze őket. Gabbana eleinte sok segítséget kapott barátjától, és bár nem jósoltak nagy jövőt számára a szakmában, hamar beletanult a divattervezésbe. 1982-ben kezdték a közös vállalkozást, majd 1985-ben egy milánói divatshow szervezői felkérték őket, hogy 'New Talents' címszó alatt vonultassák fel ruháikat. Ekkor lettek lettek Dolca & Gabbana. A rákövetkező évben pedig már bemutatták első független ready-to-wear kollekciójukat. Sikert sikerre halmoztak, megjelentek férfiruháik, parfümjeik, és üzletet nyitottak szülőhazájukban, Japánban, Hong Kongban, majd 1999-ben Londonban is. Két fő irányvonaluk az olcsóbb, utcára szánt D&G, valamint a Dolce & Gabbana, ami a luxuskategóriába sorolható. Mindkettőben megtalálhatóak a fürdőruhák, fehérneműk, napszemüvegek, szemüvegkeretek, parfümök, órák és ékszerek. 2001-ben a fiatalabb, 11 éven aluli korosztály részére pedig elindították a D&G Junior-t. Kollekcióik a szivárvány minden színében pompáznak, nem ritkán harsány színeket használnak. Mind ezek, mind pedig a fekete szín is ismertetőjegyük. Sokszor dolgoznak állatmintával és különféle hímzésekkel. Extravagáns ruháikból süt az erotika, de hagyománykövető, egyszerűbb darabokat is kínálnak. Nem kisebb sztárok jelennek meg költeményeikben, mint Isabella Rossellini, Demi Moore, Nicole Kidman, Kylie Minogue, vagy Madonna. Utóbbi 1993-as koncerkörútjára ők tervezték a fellépőruhákat, de Whitney Houston is a tervezők darabjait viselte 1999-es turnéján. 1995. végére 19 franchise üzletet nyitottak, és az outletek is sorra nyílnak. 1996-ban felvettek egy diszkódalt D&G is love címmel, és nemsokára megjelent 10 Years of Dolce & Gabbana című könyvük. A Motorolával közösen dobták piacra a limitált RAZR V3i telefont. Az eladások fantasztikus növekedést produkálnak. 1994-ben az utcai ruházati értékesítések elérték a 265 millió dollárt. 1995. és 1996. között a luxus irányvonal 75 millió dolláros bevételt mutatott. 1994-ben még 62%-ot mutattak az olaszországi eladások, két évvel később a külföldi terjeszkedés és az export miatt ez már csak 30% volt.

Valentino Garavani
1932. május 11-én született Voghera-ban, Olaszországban. Gyerekkorában kezdődő érdeklődése a divat, a festészet és az építészet iránt hihetetlen rajzolói tehetséggel párosult. Ez arra ösztönözte, hogy jelentkezzen az Accademia Dell Arte iskolába, Milánóban. Sikerei hatására 17 évesen Párizsba költözött, és a Chambre Syndicale de la Couture Parisienne-n tanult tovább, szülei támogatásával. Először Jacques Fath-hoz, majd Balenciaga-hoz került. Később gyarkornoki munkát talált Jean Desses-nél, ahol 5 évig Jacqueline de Ribes grófné ruháit segített felvázolni a kirakatöltöztetés és a privát bemutatóra érkező vendégek üdvözlése között. Ezután Guy Laroche keze alá dolgozott 2 évig, de zöld kártya hiánya miatt inkább visszatért Olaszországba, és 1959-ben Rómába tett át székhelyét. Akkori szerelmével, Gerald Nanty francia előkelőséggel, valamint édesapja segítségével 1959-ben butikot nyitott a Via Condotti-n. Első bemutatójukon előkelőre tervezték, és párizsi modelleket szerződtettek. 1960. júliusában egy kávéházban összeismerkedett Giancarlo Giammettivel, aki hazafuvarozta. Ez nemcsak egy barátságot, hanem egy hosszú távú üzleti kapcsolatot is eredményezett: azután, hogy vakáció közben véletlenül összefutottak Capri szigetén, Giammetti otthagyta az építészmérnöki egyetemet, hogy Valentino partnere lehessen. Vállalkozó kedve és hozzáértése sikert hozott a csőd szélén álló cégnek, és a designer végre összpontosíthatott arra, amihez a legjobban értett; a tervezésre. A nemzetközi debütálás 1962-ig váratott magára. Az akkori olasz divatfővárosban, Florence-ben tartották meg a divatbemutatót, amely a Pitti Palace-ban kapott helyet, és amely a lelkes sajtóvisszhangon kívül külföldi megrendeléseket is eredményezett. 1964-ben szerezte meg vásárlóként és barátként Jacqueline Kennedyt. Egy estélyen megpillantva Gloria Schiff-et, az amerikai Vogue szerkesztőjének ikertestvérét, azonnal beleszeretett annak fekete organza együttesébe. Mikor Jacky kiderítette a tervező nevét, Valentino elküldte hozzá értékesítő kolleganőjét egy modellel - hat ruhának a megrendelésével tértek haza. Férje, John F. Kennedy halála után is a tervező fekete-fehér ruháiban gyászolt, később pedig Aristotle Onassis-nak egy Valentino esküvői ruhában fogadott örök hűséget. 1966-ban, már biztos háttérrel, áttette a bemutatók helyét Rómába, ahol a legnagyobb diadalát két évvel később aratta teljesen fehér kollekciójával. Egy évvel később megkapta a Neiman Marcus díjat, ami az Oscar megfelelője a divat világában. Két évvel később elindította a ''V'' irányvonalat. Ebbe tartozott Jacky Onassis esküvői ruhája is. 1969-ben Boutique nevűt indította útjára, és megnyitotta az első boltját Milánóban. 1970-es év: a Ready-to-Wear kollekció bevezetése, és újabb butikok nyitása Rómában és New York-ban. Egy évvel később megnyílik az első férfi ruha bolt a Via Condotti-n. 1975.: első Ready-to-Wear bemutató Párizsban. Begum Aga Khan, Farah Diba, Elizatbeth Taylor és Marella Agnelli, Gwineth Paltrow, Jennifer Lopez, Claudia Schiffer nemcsak vásárlói, hanem barátai is lettek. 1989-ben Giancarlo-val megnyitották galériájukat, Accademia Valentino-t, a rákövetkező évben pedig megalapították a L.I.F.E. nevű szervezetet, hogy AIDS betegeket támogasson. 1998-ban birodalmukat 300 millió dollárért adták el a HdP nevű óriáscégnek. 2002-ben 201 millióért a Valentino S.p.A. is elkelt. 2006-ban a filmvásznot is megjelent, a The Devil Wears Prada-ban, saját magát alakítva. Valentino védjegye, a rosso Valentino 100% bíborvörös, 100% sárga és 10% fekete kombinációja.